Sokakat kerülgethet hasonló gondolat. Van akit azért, mert olyan szar helyzetbe került, és van olyan is aki szívesen látna bizonyos embereket a fenti szituációban. Nagyon úgy fest, hogy a gond sokkal komolyabb, mint ahogyan azt a többség gondolta. Nem lehet tudni, hogy miért pont most robbannak ki ezek a pénzügyi botrányok, igazából lényegtelen is, mert nem vigasztalnak az okok, indokok, pláne nem azt, aki sok év spórolását veszítette el és ez volt minden tartaléka. Nem akarom tovább rontani a helyzetüket azzal, hogy lett volna más esélyük is, meg, hogy máshogy meg lehetett előzni a teljes vagyon vesztést.
Az már a múlt. A jelen az az, hogy lesznek akik visszakapják a pénzüket és szerintem többen lesznek akik nem. Ugye a héten megint kipattant egy újabb ügy. Kíváncsi leszek, hogy az állam itt is kiáll-e a betétesek mellett és nekik is visszaadja-e a pénzüket. Ez a jövő zenéje, majd meglátjuk mi lesz.
Tényleg úgy néz ki, hogy ebben az országban mindenkinek mindenhez kell értenie. Mindenki legyen, orvos, ügyvéd, bankár, könyvelő, autószerelő, lakatos, festő és még folytathatnám a sort, mert gyakorlatilag kis túlzással, de mindennel át van baszva az átlagember. A legjobb amúgy, pont ma olvastam egy cikket, talán az indexen, hogy mindenki legyen résen az üzletekben, amikor a nagyobb kiszerelésű árukat veszi le a polcról, mert sok esetben ezek egységára drágábbra jön ki, mint a kisebb kiszerelésűeké. Kész röhej, nem.
Mondjuk, ha az embernek pénze lenne, akkor kicsit könnyebben megbirkózna a helyzettel, mert azért az még mindig sok mindent megold. Megváltozott a világ, nincs már olyan, hogy az állam, a világ majd a gondunkat viseli. NEM, nem fogja senki. Mindenki gondoskodjon magáról, kicsit olyan helyzet ez mint mondjuk egy pénzügyi őskor.
Nem a tőzsde az egyetlen megoldás, ez csak egy a sok közül. Viszont ez az egyik, amivel relatív kevés pénzből is normális eredményt lehet elérni. Itt van a blog. Nem a maximum jön ki belőle, mert az még ennél is jobb lenne talán, de most már ott tartunk, hogy két év alatt 800€-ból elhagytam a 12.000€-t. Erre mondjuk nem lehet azt mondani, hogy szar eredmény. Más is meg tudja csinálni? Persze. Többen is vannak akiknek sikerült ezekkel a stratégiákkal. Mindenkinek sikerült? Nem. Hogy miért? Több oka is van, mindenkinélmás. Egyes esetekben a kapzsiság, másik esetben a félelem, megint egy másikban a hanyagság, és vannak még okok.
De akiknek még nem sikerült, azok is nyertek már, mert tettek valamit. Még mindig jobb 100-szor elbukni, mint meg sem próbálni. Tudom annak aki bukott annak ez nem vigasz. Pedig annak kéne lenni. Ez pont az a szakma, amit "ingyen" ki lehet próbálni. Erre vannak a demószámlák. De most ebbe nem fogok belefolyni. Van több lehetőség is, azoknak is akik mondjuk elizgulnák a kereskedést, vagy azoknak akik csak szimplán gyengék 3 szabály betartására.
Meg fogom még idén mutatni, több emberen keresztül, hogyha el akarsz érni valamit és eléggé elkötelezett vagy, akkor képes vagy a fenti eredmény reprodukálására, sőt annak a túlszárnyalására. Például én a héten két napot kereskedtem, nem volt több időm, meg mivel így is lett 856€ profit, és amúgy is csak kapkodtam volna így nem kötöttem többet. Azért ugye a 856€ így is közel 250.000 Ft, ami egy havi bérnek se lenne olyan rossz, nem egy hétre. Itt van az a rész, hogy NEM KELL mindenáron kötni. De, hogy mikor kell, az egy nagyon fontos pillanat.......és akkor KELL IS KÖTNI!!!!
Utolsó kommentek