Még mielőtt bármibe is belekezdenék, jelentem, hogy a kereskedés folyik, a számla 8% pluszban áll. DE! Ez csak annyit ér, mintha azt mondtam volna, hogy ma esik az eső vagy süt a nap, mivel azt nem tudom megmondani, hogy holnap mi lesz. Azért annyit erről, hogy sok befektetési alap örülne, ha év végén elérné ezt a teljesítményt. De nem akarok semmit elkiabálni haladunk és kész.
Visszatérve az alapokhoz, abban már mindjárt az elején megegyezhetünk, hogyha valaki tőzsdei tudás nélkül áll neki kereskedni az egy idióta barom. Az nem lehet érv a kezdéshez, hogy a szomszéd Pisti is kereskedik és milyen jól megy neki. Mert két eset lehetséges. Az egyik az az, hogy a szomszéd Pisti egész egyszerűen gyökér és eddig szerencséje volt ami nem tart örökké. A másik pedig, hogy hazug geci és nem mondja meg vagy azt, hogy bukik vagy azt, hogy éjszakákon át az internetet bújva próbálja magába szívni a tudást. Csakhogy hírlevelekből, meg "ingyenes online" tanfolyamokból nem lehet megtanulni kereskedni. Meglehetne, csak senkinek nem ez a célja. Szóval ha ilyen valakinek a hozzáállása a tőzsdézéshez, akkor nyugodtan fogjon inkább egy töltött fegyvert és kezdjen orosz rulettbe, mert az eredmény ugyanaz lesz, maximum az utóbbi előnye, hogy marad a családnak pénze a temetésre.
Senki nem ül bele egy forma 1-es autóba úgy, hogy még egy mezítlábas jogosítványa sincs. A kereskedés a világ egyik legnehezebb szakmája, mivel két komoly dolgot kell folyamatosan 100%-on tartani. Egyszer az érzelmeket, és mellette a pénzügyeket. Nem hatalmasodhat el semmilyen negatív befolyás. Hozzátenném inkább egy dologról van itt szó és a másik csak kapcsolódik hozzá. Mert senki nem akar pénzt veszíteni és mégis amikor csökkenni kezd a számla jön a PÁNIK, és már el is ragadták az embert az érzelmek. De erről hosszasan lehet beszélni és fogok is egy Tőzsdepszichológia bejegyzésben.
Nem akarok "online tőzsde oktatni", de pár fontos információt megosztok, legalább egy helyen lesz, nem kell a netet bújni. Ami ugye már az elején megbukik, mert elvileg meg lehetne tanulni a netről szedett anyagokból kereskedni, csak két baj van. Mindig ez a kettes szám. Az egyik, hogy elég jól kell tudni angolul. Na most ismerve a magyar viszonyokat - ami ugye kész röhej -, hogy a lakosság ALIG 35%-a beszél idegennyelvet. Egyet, többet meg kevesebb mint 13%. Szóval a másik gond, ha tudnak valamilyen nem eszperantó nyelven az az, hogy annyi anyagot lehet találni, hogy nehéz kiszűrni belőle, hogy mi is igazán hasznos és mi nem. Meg ugye tesztelni kell saját számlán, gyakorlatba ami megint csak viszi az időt, na meg a pénzt.
A magyar tőzsdesulik (több mint 25 van) legnagyobb örömére itt egész jól össze lesznek szedve az alapinformációk. Mindjárt az elején, tisztázzunk pár dolgot. A brókerek működésébe nem megyek most bele majd később kivesézzük, de azért az remélem tiszta, hogy úgy áll a bróker a számlák felett, mint egy sebész a műtőjében a felnyitott betege felett. Amikor azt mondtam, hogy ne a tőkeáttét alapján válasszunk brókert az azt jelenti, hogy magyarra lefordítva minél nagyobb ez a szám annál több pénzzel kereskedhetünk. A bróker "kölcsönad" nekünk egy zsák pénzt. Ezt nem kell visszaadni, mert ez amúgy sem egy létező pénz ez csak amolyan Monopoly-s, de mégis kihat a számlánkra. Nagy tőkeáttét esetén baromi gyorsan tud csökkenni a számla. Egyet pislogunk és nincs meg a pénzünk. Szóval lehetőleg 1:50, DE max 1:100-as tőkeáttét fölé ne menjünk. Egy másik szó - ez kicsit kezd hasonlítani egy olyan minden napra egy új szó naptárhoz - a chart. Lett ebből már árfolyamszalag meg árfolyamgörbe meg ár, meg grafikon, de maradjunk a chart-nál. Az árfolyamot a képernyőn hívjuk chart-nak. Baromi egyszerű, ha látunk egy grafikont, ami árfolyamot mutat, teszem azt egy EUR/USD-t akkor annak a neve a chart. Ebből van bar - oszlop, candlestick - gyertya, line - vonal chart meg sok más, de ezek a leglényegesebbek.
A mai gyorstalpalónak ezzel vége is. Megnyugtatásként közlöm, hogy nem lesz minden bejegyzés ennyire száraz, csak ismerni kell pár alapkifejezést. Kikapcsolódásnak ajánlok két filmet. A Brókerarcok az egyik, amiből megtudható, hogy a broki hogyan húzza le az ügyfeleit, a másik a Margin Call - Krízispont - tiszta agyrém ez a cím - ami pedig a válság előestéjét mutatja be.
Utolsó kommentek