MegaMIND

Vannak olyan helyzetek, amikor elbizonytalanodik az ember. Biztos jól csinálom amit csinálok? Nem kellene esetleg mással foglalkoznom. Ez most természetesen arra az esetre vonatkozik, amikor éppen abban a szakaszban vagyunk, amikor nem jön össze semmi. Vagy, ne adj Isten nem hogy nem jön össze, még ráadásul egyre szarabb helyzetbe kerülünk. Mindig lesznek ilyen helyzetek. Ha nagyon prózai akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ezektől a helyzetektől erősödünk meg, kellenek ahhoz, hogy a dolgokat később még jobban tudjuk csinálni vagy egyáltalán meg tudjuk csinálni a már megszerzett tapasztalatok alapján. De sajnos előfordulhat az is, hogy olyan régóta vagyunk egy szarabb szériában, hogy már arra sem emlékszünk, hogy mióta is tart ez a szar széria. Na ilyenkor van gond. Innen nem könnyű felállni. Vannak olyanok, akiknek nem is sikerül, vagy esetleg egy másik utat választanak, ahonnan aztán tényleg nincs visszaút, mert ahhoz már olyan embertelen erőre lenne szükség, hogyha eddig nem sikerült kilábalni akkor onnan már biztosan nem fog menni. Gondolok itt italra, drogra stb. Ugye ennek egy izmosabb válfaja, ha ennek a remek választott "problémamegoldásnak" a következtében sikerül elveszíteni az állást, majd a számlák nem fizetése miatt a lakást is, ami Magyarországon egyenlő azzal, ha nincs saját lakásod akkor kis túlzással nem is vagy ember.  De az alapesetnél maradva könnyen elfordulhat, hogy a lakás elvesztése az utolsó csepp és már csak egy hajszál választja el az embert ettől :

Azért ezt el lehet kerülni. Mondjuk az sem baj, ha figyelünk egymásra, ami a mai világból igencsak kimarad, meg az sem segít, hogy különösen örülünk más sikertelenségének. Pedig kicsit más gondolkodással lehetne változtatni a dolgokon. Miért van az, hogy egyes országokban például egy lottónyeremény az nem arról szól, hogy nyomozzuk ki kié lehet, hanem konkrét show keretében adják át a "csekket" a nyertesnek. Akit nem basznak fejbe, nem rabolják ki két napon belül. Nálunk meg az a módi, hogy mindenféle tetves újság, meg híradó, riporter azt nyomozza, hogy ki lehet a nyertes. Nem mindegy bazd meg!! Nem véletlenül akarja titokban tartani a szerencsétlen, mert kis túlzással nyűg a nyeremény. Jönnek a kéretlen tanácsadók, meg önjelölt bankárok, na meg a családtagok és a barátok. Hogy te figyelj má' aggyá kölcsön! Vagy ne is kölcsön csak aggyá, me' barátok vagyunk. Ha meg nem ad akkor meg ő a geci. Mi ez már emberek? Értem én, hogy az élet nem egyszerű, de akkor se ez a megoldás.

Amiért tulajdonképpen felhoztam ezt a témát az az, hogy miközben kerestem valamit kezembe akadt egy nagyon jó történetet. A végével nem értek egyet, mivel ez szerintem nem csak a gyerekekre vonatkozik, mert akár tetszik akár nem eredmények eléréséhez komoly áldozatra, befektetésre - nem feltétlenül pénz, lehet csak idő vagy energia vagy ezek kombinációja - van szükség függetlenül attól, hogy valaki gyerek vagy már felnőtt. Valamint komoly kitartás és bizonyos szabályok betartása nélkül aligha lehet sikert elérni. Vannak azonban a   történetben leírtaktól eltérő esetek amikor nem baj ha segítséget is kérünk, erre próbáltam utalni a post elején is. De azért ne az legyen, hogy a legkisebb probléma felmerülésekor bedobjuk a törölközőt mert akkor tényleg nem fogunk fejlődni, mint a lepke a történetben, hanem valahol a kettő közt kellene lavírozni És akkor jöjjön a történet, ami Henry Miller vetett papírra :

Egyszer egy kisfiú meglátott egy út mentén üldögélő gurut - egy indiai bölcset -, amint elmélyülten nézeget egy tenyerében tartott kis valamit. Elhatározta, hogy odamegy és megnézi, mi az. Kíváncsian közelített a bölcshöz, majd nézte, nézte, de képtelen volt rájönni, mi olyan érdekes a férfi kezében fekvő hosszúkás, molyhos valamin. Végül nem bírta tovább és megkérdezte az öreget :

- Megmondaná uram, mi az ott a kezében?

- Ez egy selyemgubó, fiam. egy bebábozódott selyemhernyó - magyarázta a bölcs. A gubót a selyemhernyó szőtte maga köré. És ha eljön az ideje, a gubóból csodálatos pillangó fog kikelni. Méghozzá úgy, hogy a gubó elhasad, a pillangó pedig kibújik belőle.

- Lehetne uram, hogy az enyém legyen ez a selyemgubó? - kérdezte izgatottan a kisfiú.

- Hát persze - válaszolta mosolyogva a guru. - De egyvalamit meg kell ígérned. Ha eljön az idő, hagynod kell egyedül kikelni a lepkét. Meglásd a gubó nemsokára elhasad, és egy pillangót fogsz benne látni, amely a szárnyaival csapkodva próbál majd kiszabadulni fogságából. Neked azonban nem szabad segítened neki. Bármi történjék is, hagynod kell, hogy ő törje szét a gubót. Segítség nélkül, egyedül.

A kisfiú megígérte. Aztán fogta a gubót és elszaladt. Amikor hazaért, keresett gyorsan egy eldugott zugot, leült a földre, letette maga elé újdonsült kincsét, és elmélyülten figyelni kezdte a molyhos tokot. Épp úgy, ahogy a bölcstől látta. Már üldögélt egy ideje, amikor a gubó egyszer csak finoman remegni kezdett. A remegés később erősödött, aztán hirtelen reccs, elhasadt az állatkát fogva tartó kis tok. A kisfiú közelebb hajolt. Látta, hogy a tokban csodaszép pillangó mocorog, szárnyai még nedvesek, mint az éppen tojásból kikelt kiscsibe tolla. A pillangó verdesni kezdett. Egyre erősebben és kétségbeesettebben csapkodta nyirkos szárnyival a molyhos tokot. A tok azonban nem mozdult. Nem nyílt tovább. A fiú kétségbeesett és szeretett volna segíteni a pillangónak, de a bölcsnek tett ígérete visszatartotta. Legalábbis egy ideig.

De aztán annyira megsajnálta a a szerencsétlen állatot, hogy óvatosan megfogta a gubót, és az oldalfalait finoman szétnyitva szabadon engedte a kis foglyot. A pillangó fel is reppent, boldogan csapkodva élvezte a szabadságot. De jaj, a szárnyai egyszer csak összeakadtak és zuhanni kezdett. Amikor a fiú lábai előtt földet ért már alig volt benne élet, és nem sokkal később az is kihunyt. A kisfiú nagyon elkeseredett. Könnyek közt szorongatta tenyerében a halott pillangót, és rohant vele vissza a guruhoz, aki még mindig ugyanott üldögélt.

- Fiam, fiam...ugye mégiscsak segítettél a pillangónak kiszabadulni? - kérdezte az rögtön, amint meglátta a kétségbeesett kisfiút.

- Igen uram - válaszolta szipogva a fiú.

- Tudom-tudom. Mert nem értetted, miért is ne segíts neki. És nem tudtad, valójában mit is teszel, amikor megpróbálod megkönnyíteni a küzdelmét. Elmondom hát, hogy tudd.

Amikor a gubóból kikel a pillangó, egyetlen módon tudja szárnyainak izmait kellően megerősíteni, ha verdesve ütögeti vele a gubó falát. Ettől erősödik, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy később repüli tudjon. Amikor kinyitottad helyette a gubót, megakadályoztad, hogy a lepke kellően megerősítse a szárnyát. És ez végül a pillangó pusztulásához vezetett.

A cikk úgy folytatódna - mivel ez a történet egy cikkbe volt ágyazva -, hogy miden szülőnek jusson ez a történet eszébe akkor, amikor a gyerekének megkönnyíti a dolgát, odaad neki dolgokat amikor az nyújtózkodik, vagy rángatja, hogy álljon már két lábra, holott a gyerek még inkább négykézláb közlekedik. Ezzel nem értek ugye egyet, mert szerintem vannak dolgok amiket meg kell tapasztalni, hogy fejlődjünk, csak az nem mindegy milyen dózisban. Mert a végén szegény "lepke" addig csapkod a szárnyával, hogy mire kijut, nem marad ereje repülni..........