Nagyon sok kereskedővel beszélgettem az elmúlt időszakban. Azt tapasztalom, hogy függetlenül attól, hogy az illető kezdő vagy már régebb óta kereskedik, mégis egy közös pont szokott lenni. A profi trader egyik ismérve, hogy maradéktalanul betartja a szabályait. Na most ha ez mégse történik meg ugye annak több oka is lehet. Az egyik ok, hogy egész egyszerűen szar a stratégia amit kereskedik és nem hisz az illető abban, hogy profitos lehet. A másik eset, hogy az ember nem bízik saját magában, nem tudja elképzelni, hogy képes lenne profitot termelni. Ennek is lehet több oka, lehet, hogy olyan rég óta keresi a megfelelő stratégiát, hogyha ráakadna sem tudna vele mit kezdeni, mert már nincs meg a hit. Ebből a helyzetből kijönni nagyon nehéz, segítség nélkül majdnem lehetetlen. Van az az eset, amikor nem is kell a szabályokat betartani, mert nincs miért ugyanis, már olyan súlyos a helyzet, hogy a trader akinek a neve is jelezni, hogy mi lenne a dolga, nem köt, csak nézi a piacot. Mit lehet ilyen esetben tenni, mi lehet a megoldás?
Több megoldás is van. A legegyszerűbb abbahagyni az egészet. Mondjuk ez egy tipikus vesztes magatartás, de létező alternatíva. Egy másik megoldás segítséget kérni olyantól, aki mondjuk sikeres. Ez talán a legnehezebb megoldás, de egyben a legjobb is. És természetesen van egy köztes megoldás, különféle segítő technikák alkalmazása, ilyen a címben szereplő "Híres titkos tibeti technika". Nagyon kevesen ismerik, ahogy észrevettem még kevesebben használják. Annak ellenére, hogy nagyon egyszerű, baromi könnyen és gyorsan alkalmazható mégis alig pár ember használja. A legjobb benne, hogy egy idő után már nem is kell használni, mert a részünkké válik. Az ember nem is tudja kikerülni a használatát.
Kis gondolkodás után, amúgy az ember is simán rájöhet arra, hogy mi az ami nagyban meg tudja könnyíteni a kereskedést. Miért nem teszik ezt sokan? Ilyen válaszok vannak, hogy : ciki, nincs rá szükség, mert nekem megy enélkül is, úgysem segít, felesleges, ezt már megtanultam, stb. Mégis az eredmény jól látható, mivel a traderek nagy része sikertelen. Persze a lentebb leírtak sem garantálják a sikert, csak növelik a hatékonyságot. Ha alapvetően szar a rendszered, akkor ez nem fog segíteni. Na de honnan lehet tudni, hogy szar a rendszer? Ha erre nekem kell megmondanom a választ akkor még nagyobb bajban vagy mint gondoltad és azonnal hagyd abba a kereskedést.
Szóval a "Híres titkos tibeti technikáról" is legyen szó. Megmondom őszintén ezt a nevet én adtam neki, miután beszélgettem valakivel, aki eléggé kiakasztott, mert olyan dolgok kerültek elő, ami már réges-régen nem szabadna, hogy téma legyen ha az ember éles számlán kötöget. A névválasztás nem véletlen. Sokan azt hiszik, hogy a kereskedés vmi kurvára bonyolult, misztikus megfoghatatlan dolog. Óriási tévedés. Az a technika amit használok én is pofon egyszerű, pár hét alatt begyakorolható és profitosan kereskedhető. Olvashattatok már itt vendégposztokat, láthatjátok nem a levegőbe beszélek. Megjegyzem lesznek még posztok, csak meg akarom várni, míg van pár hónap éles tapasztalat és csak utána írnak ide.
Tehát alapvetően egy baromi egyszerű dologról van most is szó, csak sokan azt hiszik, hogy egy - és nem véletlenül kezdem ezzel - ez egy faszság, kettő, úgysem ér semmit, három NEKEM NINCS RÁ SZÜKSÉGEM. Ha a stratégiád jó, akkor nagyon is szükséged van rá.
Az első lépés, nézd meg, hogy mik a hibáid kereskedés közben. Mi az, amiért sikertelen vagy. Ezekből a hibákból, készíts egy listát és TEDD KI MAGAD ELÉ A FALRA. Ez a "Híres tibeti technika". Én már jópár éve kereskedek, mégis kint van még a listám. Nem azért mert kell, hanem azért mert miért ne lehetne. Amúgy meg jó ránézni.
Hogy legyen itt egy példa, hogy mire gondolok. Az én listám egy nagyon komoly mondattal kezdődik. Jó nagy betűvel van írva és ez a címsor. "Babe" Ruth baseball bajnok mondta :
"SOHA NE HAGYD, HOGY A HIBÁZÁS FÉLELME UTADAT ÁLLJA"
Biztos nehéz elhinni, de ez egy nagyon fontos mondat. Alapjaiban határozza meg, hogy sikeres leszel vagy hogy elbuksz-e. Majd ezután többségében a korábbi hibáimból és másokéból lett egy lista :
- Ha nem vagy ott ne kereskedj!
- A reménykedés nem segít!Vágd el a veszteséget!!
- Nincs olyan, hogy azt gondoltam!
- Nincs olyan, hogy próbáljuk meg!
- Biztos van beszálló?
- Trenddel vagy?
- Nem baj ha elszalasztottad a beszállót, mindig jönni fog egy új lehetőség
- Nem kell tudnod, hogy mi fog történni, csak legyél mindenre felkészülve
- …..
- …..
Aztán mindenki töltse fel azzal ami neki a legnagyobb problémát okozza vagy azzal, amiket mindenképpen be kellene tartani. Nem egy ördöngösség, sokan most azt mondják, hogy én ezt tudom, meg megvan fejben. Sajnos az faszt se ér. Az ember vizuális típus így kell, hogy lássa azokat a szabályokat. Megjegyzem nem nekem csináljátok, mindenki azt csinál amit akar.
A héten kereskedtem is, mondjuk vétettem egy pár hibát, amit aztán égi jelnek tekintettem és nem erőltettem tovább a dolgot. Nem nagy hiba volt, de kétszer is rossz mennyiséget írtam be, így a pontokban elért eredményt nem is írom le, mert nem annyi volt. Alapvetően még mindig három kontrakttal kötök, de kétszer sikerült csak eggyel kötni. Mindegy is a lényeg, hogy profitos lett a hét 162 € plusz lett, a számla 4259 €-n áll. Annak ellenére, hogy nem lett olyan bődületes eredmény, azért ez a hét legalább annyiban normális volt, hogy voltak mozgások. Bár az még mindig nem tetszik a piacban, hogy gyakori az az eset, hogy van egy nagyobb mozgás, majd utána órákig csak 20-25 pontos oldalazás van. Mindegy, ha minden jól megy, akkor erre is lesz majd egy megoldás de erről majd egy kicsit később, amikor már többet tudok mondani, addig meg remélhetőleg a piacok is kicsit belendülnek…..
Utolsó kommentek