Ez egy rendhagyó heti összefoglaló lesz. A lényeg röviden, hogy vidéken voltam a múlt héten. Ugye az a szép ebben a tőzsdés melóban, hogy a világ bármely pontján lehet csinálni. Nem kell hozzá szinte semmi. Elvileg elég egy notebook meg egy net és lehet is dolgozni. Amikor kitaláltam, hogy ezzel akarok foglalkozni, akkor ez volt az egyik legszimpatikusabb tulajdonsága a tőzsdének. Igen bármilyen fura is engem nem az vonzott, hogy milliókat, akár milliárdokat lehet keresni. Vagyis persze az is fontos volt, hogy az átlagosnál nagyobb "fizetést" lehet elérni, de nem ez volt a fő motivációm. Inkább a szabadság. Mondjuk ehhez valami olyasmi típusnak kell lenni, mint én is vagyok, hogy én szívesen dolgozok egyedül, szívesen vállalkozok, nem gond új dolgokat kipróbálni. Aki a biztonságra, folyamatosságra, vágyik annak nem feltétlenül ajánlom ezt a munkát.
Egy idő után persze megvan a folytonosság, de borítékolni nem lehet, hogy minden hónap x-edik napján ott a fizetés a számlán. Ha már itt tartunk azért a "biztos" állás sem biztos, mert onnan is bármikor kirúghatják az embert. Pont szól a rádió, és van egy férfi a vendég a műsorban ami most megy, aki elvesztette az állását és van egy 7 éves lánya akit el kell tartania. A hab a tortán, hogy az állással elment a szolgálati lakás is, szóval mehetnek az utcára. Ahogy hallgattam az embert egyszer csak kiderült, hogy ő az a villamosvezető, aki a múlt héten lepattintott egy maflást egy nőnek aki majdnem a villamos elé lépett, és ezt az akcióját egy kirúgással díjazták. Most ebbe a sztoriba nem mennék bele jobban, biztos mindenkinek megvan a véleménye, de mondjuk mindentől eltekintve a BKV azt figyelembe vehette volna, hogy ez a férfi egyedül nevel egy 7 éves kislányt, és lehetett volna más szankció is, mert még a villamosvezető bá' is mondott alternatívákat. Persze aki hibázik, legyen valami büntetés, de szerintem a kislány jobban rábaszik.
Amit amúgy ezzel mondani akartam, hogy a "biztos" állás is egy szempillantás alatt elúszhat és akkor jöhet az ötletelés, hogy akkor most mihez kezdjen a delikvens. De, hogy visszatérjek az eredeti vonalhoz. Szóval felkészültem, volt nálam mobilnet (nem is egy), meg minden, hogy majd szépen kereskedgetek. AHA, na persze. Egy dologra nem gondoltam, hogy van az országban olyan hely - és most egy nagyváros vonzáskörzetéről - van szó, ahol nincs net, de még normál térerő is alig. Ez egy kicsit megzavart, meg szerintem elég gáz is, hogy 10 kilométerre egy viszonylag nagy várostól nincs lefedettség. Az elején még próbálkoztam, de nagyon lassan mentek át az orderek, meg gyakran megszakadt a kapcsolat így inkább hagytam az egészet. Volt egy komment pár hete, hogy gyakran lemaradok tradekről és miért így kötök, ha már így nem tudok. Nagyon egyszerű a válasz. Azért mert csak. Mint említettem csak ezzel foglalkozok. Nem fogok átszokni napontúli kereskedésre azért, mert egy-egy napon kimaradnak a kötések. Az én stratégiáim daytrade stratégiák, (mondjuk simán működnek bármilyen idősíkon) és elunnám magam, ha csak egyet egyet kellene kötni egy nap, vagy egyet se.
Több stratégiát kötök, de ezt már mondtam. DAX, EUR/USD, és olaj van jelenleg a repertoárban és minden stratégia pluszos. Igen kivéve azt ami itt megy. Pontosabban a stratégia itt is pluszos, csak a számla nem, amit én elkerítettem erre. Gondoltam arra is, hogy kötök mást is, de úgy "csalás" lenne. Csalás alatt azt értem, hogy még mindig az a cél, hogy szinte mikronnyi összegből egy értelmes számlaérték jöjjön össze, egy olyan stratégiával, ami bárki számára gyorsan elsajátítható és relatív hamar alkalmazható, valamint nincs benne szubjektivitás. Olvasgatva más oldalakat (pláne a múlt héten - ha már nem kötöttem) azt látom, hogy elég nagy gond, hogy mindenki más stratégiáját akarja megtanulni és ezzel be is költözik a szubjektivitás, mert mindenki máshogy látja ugyanazt a chartot. Mert a gond nem abban van, hogy valaki kitalált valamit és azzal profitos, hanem ha ezt valaki más lemásolja, neki nem biztos, hogy hozni fogja az eredményeket. Miért nem? Azért, mert a gondolatmenet nincs meg.
Itt jön képbe az, amit én annyira hangoztatok, hogy könyvből nem lehet megtanulni kereskedni. Vagy ha valakinek sikerül, az nem a könyv miatt lett, hanem mert olyan szemléletmódja van, olyan észjárása, annyira látja az összefüggéseket, hogy ez hozza meg a sikert és az, hogy lehet, hogy éveket töltött el teszteléssel, finomítással. Pont ebből a megfontolásból, és mivel kitartok a véleményem mellett, nem lesz az oldalon stratégia leírás, legalábbis nem oktatási céllal. Lehet majd bemutatok párat, de pusztán ismeretterjesztő jelleggel és nem is tervezem támogatni azokat, akik innen akarják megtanulni a stratégiákat. Hangsúlyozom ennek a legfőbb oka, hogy könyvből, netről szerintem NEM lehet megtanulni normálisan, profitosan kereskedni. Akinek ez mégis sikerült, ő a kivétel és ő erősíti a szabályt.
Ha ezek ellenére valaki mégis erre adná a fejét, akkor nézzen szét a www.forum.tozsde.hu oldalon. Sok mindent meg lehet találni, elég jó a társaság is, már ami az aktivitást illeti, mert hogy mennyire értékes infokat kap az ember, azzal vannak fenntartásaim. Valaki fel is vetette, hogy hol lehetne utánanézni, hogy akik hozzászólnak és tanácsot adnak azok egyáltalán tudják-e mit beszélnek, milyen eredményeik vannak, és ezek az eredmények konzisztensek-e vagy csak amolyan egyszer éppen beletaláltam kategóriák.
Van egy topik, ahol a tőzsdesulikat veséik ki, főleg a Forexegyetemet (Profit.hu aliskolája). Egész értelmes hozzászólások vannak, amit nem mellesleg beárnyékol az, hogy főként olyanok írnak akik mindenféle tanfolyamellenesek és ezt hangoztatják is, hogy az FE is csak lehúzás. Írtam én is korábban a tőzsdesulikról, ott olvasható az én véleményem erről. Viszont azt továbbra is tartom, hogy annak ellenére - és erre korábban nem is gondoltam -, hogy csak egy stratégiát tanítanak a millióból, kiindulási alapnak mégis használható. Aki mondjuk már foglalkozott tőzsdével annak nem lesz új, de aki teljesen láma, annak biztos hasznos lesz. Azért azt nem árt elfelejteni, hogy egy tőzsdesuli az BUSINESS, nem pedig arról szól, hogy neveljünk tradereket. De ez nem csak rájuk igaz, hanem nagyjából az összes többire is. A legjobb továbbra is egy mentor, már ha meg tudod fizetni, mert ő veled/neked alakítja ki a legjobb stratégiát a több százból, meg persze abból amit ismer. Ezért inkább annak van értelme, hogy több mentort keressen az ember, ne több sulit. Az alaptanfolyam mindenhol ugyanaz, legalábbis tartalmilag, így egy tanfolyam után inkább a szakosodás, az új stratégiákat ismertető tanfolyamok érhetnek még valamit. De ugye, mint fentebb írtam, ezzel meg az a baj, hogy mivel nincs meg a mögöttes gondolkodás így sanszos, neked, aki CSAK másol nem fog profitot termelni.
Próbálkozni lehet, sőt kell is, mert ez visz előre..........így jöjjön egy új hét........
Utolsó kommentek