Őszinte leszek, néha én is olvasok blogokat. Kíváncsi vagyok, hogy a hazai és külföldi traderek hol állnak. Meg kell hogy mondjam elszomorító a helyzet. Annak ellenére, hogy mennyi minden elérhető ma már tőzsde témában az emberek vagy spórolni akarnak vagy sietnek vagy nem tudom, de ész nélkül belevágnak a tőzsdézésbe és csodálkoznak, hogy "bazd meg, elment a pénzem". WOW!! Ehhez mondjuk nem kell nagy jóstehetség, hogy az ember megjósolja, hogy a kezdők bukni fognak. A gond ebben az, hogy ez nem is lenne törvényszerű. Csak ugye, pláne nálunk, ahol annyi kibaszott, mindenkinél okosabb ember van, miért is fogadnák meg azok tanácsát, akik évek óta tradelnek. Azt hiszed ha én mondom valakinek, hogy csináljon legalább egy kibaszott statisztikát arról, hogy amit kereskedik az egyáltalán profitos-e, szerinted megcsinálják. Persze hogy nem. Hiszen ki vagyok én. Igazából senki, csak mégis eltöltöttem ezzel a tőzsdés dologgal közel 8 évet, szóval nagyjából tudom, hogy hol lehet elbaszni a dolgot. Az elején nekem is voltak furcsa kötéseim ez tény, de nagyjából akkor kezdődött ez a tőzsdés oktatás Magyarországon, amikor én kezdtem, szóval nem nagyon volt olyan akitől - az oktatón kívül - tanulni lehetett volna vagy tanácsot lehetett volna kérni.
Vannak akiknek én segítettem, voltak akik csak meghallgattak, de nem tartottak be semmit. Meg is lett az eredménye. Azt hitték, amikor elmeséltem, hogy egy fogmosás alatt buktam 1000 € az jó poén. Hát nem az. Kurvára nem. De visszatérve a traderekre, elképesztő, hogy mennyire nagy baj van a fejekben. Van egy srác, aki megérzésre tradel. Ércsük? Megérzésre. Szerinte ez, meg ez fog történni. Ha mégse az történik és ellene indul el a piac, akkor meg nincs stop. Ez valami vicc? Oké, én is furcsán kezelem a stop-ot, de annak meg van az oka, márpedig az, hogyha nem figyelsz, akkor a drága, kedves bróker lehalássza és utána megy tovább az ár a te irányodba. Emberek, akik tradeltek, STOP nélkül nincsen trading. Ezt annyian mondják és olyan mintha mégse jutna el a fülekbe. Basszus, ha nincs stop, 1 perc alatt kifilézheted a számlád. Vegyük a tegnapot, és nézzük a DAX-ot. A napi trend az long. Jön lefelé, meg oldalaz is, de napiban long a trend. Viszont tegnap esett egy laza 190 pontot. Mondja is nekem egy ismerős, hogy bukik mint az állat. Kérdezem, hogy lehet az, mert tudom, hogy daytrader és gondolom az feltűnt neki, hogy szépen jön lefelé az ár. Erre benyögi, hogy szerinte long a trend és folyamatosan nyitja a long pozikat a DAX meg csak jön lefelé. Na itt jön képbe az imádkozás. Mert ha akkora fasz vagy, hogy daytrader létedre napi trendeket lesegetsz akkor meg is érdemled, hogy bukjál. Pláne ilyen hülyén, hogy még rá is vásárolgatsz. Ha valaki nem tudná akkor ennek az lenne az értelme, hogy csökken a bekerülési átlagár, hamarabb nullába/profitba lehet kerülni, ha megindul a mi irányukba az ár. Viszont ez egy kétélű fegyver, mivel ha megy tovább ellenünk akkor cipelünk magunkkal egy valag bukós pozit, amik hipp-hopp lenullázzák a számlát. Annyit kellett volna tenni, hogy egy stop-ot alkalmazva, fordítjuk a pozinkat és utazunk az eséssel és kasza van. Már ha valaki daytrader.
A másik gyengém, a fundamentális elemzés. Röviden ennek annyi a lényege, hogy a jobbágy nem az árfolyamot nézi, hanem a cég/ország gazdasági mutatóit. Csakhogy gyakran előfordult már a történelemben, hogy hiába vannak egy cégnek jó fundamentális adatai, mégis esik az ár. Miért van ez? Azért mert csak. Nem kell keresni rá a választ. Esik, no problem --> shortolunk. A daytradeben sok minden számít, csak a fundamentális adatok nem. Amúgy fundamentális elemzőből egyet ismerek, aki jó és ez itt most a reklám helye, a MoneyMoon-nál Kiss Imre. Normális, könnyen érthető, lényegretörő elemzéseket csinál, már ha valaki a fundamentális elemzésre gerjed. Ha viszont javasolhatok valamit a kedves daytrader társadalomnak akkor az annyi lenne, hogy hagyjátok a francba ezeket az elemzéseket, mert ezek hetekre, néha hónapokra készülnek. Ti meg naponta köttök 20-at vagy még többet. Nem kurvára mindegy, hogy az ár hol lesz két hét múlva? Dehogynem. Na most ha így van, akkor meg kössél a chart alapján. Persze ha lehet ne 15 indikátor szerint, mert az is egy térdenlövés.
Szóval a lényeg, amiért ez a post megszületett az az lenne, hogy az nem lehet stratégia, hogy veszünk valamit megérzésre és várjuk a csodát, és azzal nyugtatjuk magunkat, hogy spekulánsok vagyunk. Aha, hát nem vagy te André Kostolany, szóval te inkább technikai elemezéssel foglalkozz. Mert akár hiszitek akár nem, nagyon sokan "spekulálnak", és jön a " szerintem ma is felfelé fog menni, mert már tegnap is felfelé ment". Na hiszen' ez ám az igazi trading. Utána meg jön a csodálkozás, hogy nem értem hogy hogyan, de megint sikerült nullázni a számlát. Klassz. Lesz akinek évek kellenek ahhoz, hogy belássa, hogy normális stratégia, money management, mentális felkészültség nélkül nem lehet eredményt elérni. A mentálison nem azt értem, hogy nem ordibálhatsz ha valami nem jön össze. Ordibálj, csapkodj ha az segít, de csak akkor, ha amúgy a trade szabályos volt és a be-, ill. kiszállást is betartottad. Senki nem szeret bukni, mindenki máshogy dolgozza fel. Ha te nehezebben viseled akkor olyan stratégiát keress, ahol a találati arány magas. Vannak olyan stratégiák, amiknek egész "szar" - 50% alatti - a találati arányuk, de mégis profitosak. Ha te ilyen csapkodós fajta vagy akkor ez nem lesz neked jó. Ha van lehetőséged, keress olyan valakit, aki régebb óta tradel és lehetőleg profitos is, és kérd meg segítsen az elején. Sajnos a tőzsdesulik nem jók erre, mert ott azért nem az a cél, hogy tradereket neveljenek ki. Igen jól hallottad, nem cél. A cél az, hogy minél több tanfolyamra elmenj, minél több tőzsdeklubra befizess. Ez sok száz milliós üzlet évente, mármint az oktatás. Ki akarná elveszteni a tanulókat azzal, hogy azok maguktól is tudnak pénzt keresni.
Persze vannak olyanok, akik tényleg megtanulnak, mert ők máshonnan is fejlesztik a tudásukat vagy az élet összehozta őket valakivel aki segít nekik, vagy szimplán jobban átlátják az összefüggéseket. Egyszer ha lesz egy kis időm, írok majd egy post-ot a tőzsdesulikról. Tudom, hogy már korábban megígértem, de most is csak annyit tudok mondani, hogy meg fogom írni. De még az is lehet, hogy csinálok egy hogyan tanulj meg kereskedni postot. Mondjuk egyedül, könyvből szerintem 10.000-ből egynek ha sikerül, így kellenek a tanfolyamok vagy személyes oktatás, csak nem mindegy melyik.........
Utolsó kommentek